Grand Hotel Aranybika Debrecen

Debrecen patinás szállodája

a Grand Hotel Aranybika új tulajdonban, megszépülve várja Önöket!

Tisztelt Vendégeink!

Legyen a Grand Hotel Aranybika vendége 2013 és 2014 évben! Minden kedves vendégünk 50 %-os kedvezményre jogosító Vouchert kap, melyet Debrecen ikonikus épületének 100 éves évfordulója alkalmával 2015 évben az ismételten régi pompájában tündöklő Grand Hotel Aranybikában tudnak igénybe venni. Elsőként a Grand Hotel Aranybika vendéglátóhelyei újulnak meg. 2013. márciusában nyit a modern, fiatalos BLACK BULL SNACK! Megszépül a szálloda impozáns Üvegterme is.

Járjanak Önök is csodájára a Hajós Alfréd első magyar olimpiai bajnok által tervezett történelmi szálloda csodájára, ahol Bartók Béla három alkalommal koncertezett,ahol Móricz Zsigmond és Szabó Magda szobája még ma is megtalálható.

1915-ben a szálloda megnyitásának napján a sajtó munkatársai tettek először sétát az épületben."Bejárták a szállókolosszust, melynek szobái egyöntetű, ízléses, korszerű és kényelmes bútorokkal vannak berendezve. Az egymásba nyíló étterem és kávéház helyiségei kellemes benyomást keltettek a közönség körében. Élénk bordó tónusú bútorzata pompásan színezi a helyiségeket. A kávéház modernül van berendezve. Ma újra élet költözött a megnyitott Aranybikába, mely hasonlíthatatlanul szebb, nagyobb, mint annak előtte volt. Olyan látványossága ez a városnak, mely a debreceni és idegen ember szemében is elragadtatást kelt."

2015-ben is ezt a benyomást szeretnénk vendégeinknél kelteni Debrecen megújult idegenforgalmi intézményéről. Mindent megteszünk ennek érdekében és mindig szeretettel látjuk Önöket vendégül.

Debrecen, 2013. március 12.

Tisztelettel:

Boros József
tulajdonos

Szobafoglalás
Érkezés:
Elutazás:
Kedvezmény kód:
Akciók és csomagajánlatok
kezdőár: 12 000 HUF / fő / 2 éj
Újévköszöntés ajándék áron! Foglaljon szobát a patinás Grand Hotel Aranybikában, Debrecen szívében! Az Akciós ár a 2015. január 5-e után érkező megrendelésekre érvényes! Tartalma:
  • szállás büféreggelivel (svédasztalos)
  • fitness terem korlátlan használata
  • áfa
  • kezdőár: 19 900 HUF / fő / 2 éj
    Látogasson el Debrecenbe! Csomagunk Aquaticum belépőt és Croco Café Kávét és süteményt is tartalmaz. Tartalma:
  • szállás Superior szobákban történő elhelyezéssel
  • svédasztalos reggeli
  • 1 alkalommal egész napos belépőjegy az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe
  • 1 alkalommal CROCO CAFFÉ Kávé és sütemény
  • fitness terem korlátlan használata
  • kezdőár: 24 900 HUF / fő / 2 éj
    Tegye feledhetetlenné kedvesének a szerelmesek ünnepét egy debreceni hétvégével! Tartalma:
  • 2 éjszaka szállás
  • 2 svédasztalos reggeli
  • 1 üveg pezsgő, bonbon bekészítése a szobába
  • 1 alkalommal Gyertyafényes Romantikus Valentin vacsora létszámtól függően a Grand Hotel Aranybikában*** vagy a Hotel Óbesterben****
  • 1 alkalommal egész napos belépőjegy az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe
  • 1 alkalommal Édes Álom Sütemény kávékülönlegességgel a patinás, szecessziós szállodában
  • fitness terem korlátlan használata
  •